A bíráló bizottság részletes értékelése:
A Velencei Biennále nemzeti pavilonjainak kiállításstratégiájában ritkán lehet
olyan megjelenésekkel, a diszkrét alkalmakon átívelő kiállításkoncepciókkal
találkozni, amelyek egy korábbi tematika szerves, tartalmi, nem pusztán konceptuális folytatásai lennének. Igaznak tűnik ez a megállapítás még akkor is,
ha a skandináv országok megjelenési stratégiájára gondolunk: az oly gyakran
monografikus céllal szervezett szereplések szinte beazonosíthatóan jellegzetesek (jól példázza ezt a finn pavilon), a kétévente megjelenő tematikák azonban – a műfaj jelentette egymásra rímeléseken túl – már nem tekinthetők
szerves láncolatnak. A magyar pavilon 2012-es kiállításának tervezete ugyanakkor vállaltan a 2010-es szereplés tematikai folytatását tűzi célul, amikor az
építészetoktatás és építészet kézműves hagyományának – a rajzolás melletti – másik központi elemét, a modellezést állítja középpontba.
A pályamű a modellépítést kiterjeszti az építészeten kívüli területekre is,
s azt egybefogva erős képpel tudatosítja a modellkészítés szerepét. Gyermeki
kortól a professzionális szakmagyakorló időkig. A modell igazi gondolatkereső – érvelő – megjelenítő forma, mely az építészeti gondolkodás holisztikus
képét jeleníti meg.
Noha a biennále nem feltétlenül támogatja az ehhez hasonló, programszerű megjelenéseket, a zsűri eddig kihasználatlan lehetőségek felderítését,
új együtthangzások felmutatását reméli attól az ikeralakzattól, amelybe a két
projekt rendeződni látszik.
Rendkívül szerencsés lépés a pályázók részéről, hogy a modellezés
problémakörét a pavilon terére is kiterjesztve, a modell fogalmát a kiállítást
befogadó épületre is alkalmazzák. Úgyszintén elismerésre méltó ötlet az a
rendkívül széles, nemzetközi kapcsolatokat is felvonultató bázis, amelyre a
kiállítás-alapanyag támaszkodik, hiszen a téma kiteljesítésében a pályázók
ezreket mozdítanak meg az oktatás teljes területéről, beleértve természetesen a hazai építészoktatást is. Már most megnyugtató továbbá az infrastruktúra, amelyet a pályázók a megvalósítás mögé rendeltek. A pavilon belsőépítészeti megjelenése a megismert tervek alapján esztétikus, vizuálisan
minden elemében megkapó installáció lehetőségét hordozza. Az alapötlet és
a látványában kecsegtető enteriőr egyszerre reflektál a – nem csak hazai –
szakma létező szegmensére, nyújthatja továbbá a modellezés jelenségének
igazán komplex, általános, akár antropológiai kiterjesztését is. Ismerve azonban az európai építészetoktatás modellcentrikus tudáskommunikációját, a
siker egyik kulcsfeltétele, hogy az esztétikus enteriőrképen túl a végső megoldás egyértelmű, jól értelmezhető szellemi felütést adva, olyasfajta intellektuális térben helyezze el a modellezés tematikáját, amely kiemeli az összképet a tömegességre épülő kiállítások sorából. A zsűri ennek érdekében a 2010-es BorderLINE Architecture projekt tanulságait leszűrve elvi és konkrét
ajánlásokat is tesz, melyeket a kiállítás előkészítési szakaszában eljuttat a
kurátoroknak.
Mindent összevetve a bíráló bizottság ebben a projektben látja a legnagyobb fejlődési lehetőséget, s a már megjelenő, illetve az abból kibontható
értékek figyelembevételével is ezt a pályaművet tartja a legmeggyőzőbbnek – így megvalósításra javasolja.
